Országos Marketing Konferencia kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Országos Marketing Konferencia
Háromnaposra bővül az idei Országos Marketing Konferencia
Több tartalmat, plusz egy napot és számos újdonságot kínál az érdeklődőknek idén, a 28. Országos Marketing Konferencia. A szakma legnagyobb hazai rendezvényére több, mint 700 résztvevőt várnak, most még Early Bird kedvezménnyel.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.